„Itt nem kell rohanni sehova. A Balaton úgyis megvár.”

Ha valaha úgy akarsz leülni egy helyre, hogy csak lenni akarsz, mindenféle kötelezettség, időnyomás vagy háttérzaj nélkül, akkor irány a Fröccsterasz. Bogláron, közvetlenül a parton, ott van ez a laza, szinte észrevétlen hely, ahol a balatoni nyár tényleg olyan, mint ahogy gyerekkorodban elképzelted – csak most már egy pohár rozéfröccsel a kezedben.

Amikor először odatévedtem, délután volt. A nap még sütött, de már nem égetett. A zene nem tolakodott, csak hozta a ritmust, mint amikor egy baráti társaságban valaki halkan dúdol. Leültem egy faasztalhoz, kikértem egy fröccsöt – és úgy maradtam. Egyszerűen nem volt kedvem felállni. Néztem, ahogy a víz fodrozódik, és a parton emberek sétálgatnak mezítláb, lángosos zacskóval, nevetve. Nem volt különleges, mégis tökéletes.

A Fröccsteraszban az a jó, hogy nem akar többnek látszani. Nincs kiöltözés, nincs „instakompatibilis” dizájn – mégis pont ez adja a varázsát. És közben kapsz egy fröccsöt, ami arányban van, hideg, friss, és pont olyan, mint amilyennek lennie kell. Meg egy kis harapnivalót, ami nem akar fine dining lenni, csak jólesik, amikor kell.

Volt egy este, amikor teljesen véletlenül leültem valakik mellé, és egyszer csak már együtt rendeltünk a következő körre. Nem ismertük egymást – de a Fröccsterasz pont ilyen hely. Összeköt. Lazán, természetesen, mindenféle erőlködés nélkül.